A mellfelvarrás célja, hogy a megereszkedett mellek formáját és pozícióját természetesebb, feszesebb állapotba hozza vissza. A beavatkozás nem „csak” emelés: a mell szerkezetét is újraformáljuk, és szükség esetén mellimplantátummal vagy saját zsírral kombináljuk a tartós, esztétikus eredményért.
A mellfelvarrás akkor javasolt, ha a bőr és a kötőszövet annyira megnyúlt, hogy implantátummal önmagában már nem érhető el megfelelő emelés, vagy a mell formája jelentősen „leült”.
Gyakori okok:
A mell esetében bármilyen rugalmas is a kötőszövet, több egyéb oka lehet annak, hogy az megereszkedik. Szerepet játszik ebben a kisebb vagy nagyobb mértékű fogyás, mint látványos fizikai változás, valamint további tényező a terhesség és szoptatás, ami szintén a lógó mell oka. A több hónapig tartó, de relatíve rövid idő alatt, hirtelen végbemenő változás ugyanis ahogy befolyásolja a melltartó méretet, úgy a mell formáját, feszességét is megváltoztatja, főleg a szoptatás után.
A mellhelyzetet többnyire az emlőbimbó és az áthajlási redő (mell alatti redő) viszonya alapján értékeljük.
A mellfelvarrás lényege:
Mellfelvarrás a szülés után
A szülés után ez a tejtermelés rendszerint el is kezdődik. A szoptatás alatti időszakban gyakran kifejezetten nagy, duzzat lesz a mell, mert fel vannak telítődve anyatejjel. Ezért is van az, hogy miután megszűnt a tejtermelés, illetve a terhesség művi vagy spontán megszakítását követően a mirigyállomány nem az eredeti állapotára áll vissza újra, hanem mérete csökken, sorvad.
A kitágult bőr flexibilitásának köszönhetően egy bizonyos mértékig ezt ki tudja egyenlíteni összehúzódással (mint ahogyan például a hasnál teszi), de akiknél ez a rugalmasság kisebb, illetve a sorvadás nagyobb mértékű, a megereszkedés óhatatlanul bekövetkezik, melyet mellfelvarró műtéttel korrigálni lehet. Ennek mértéke a fent említett komponensektől, valamint az emlő eredeti nagyságától is függ.
A megereszkedés terjedelme gyakori fogyást, hízást követően is jelentős lehet. Ezek alapján 4 fő stádium különíthető el:
Tehát a változás során tulajdonképpen az áthajlási redő-mamilla távolsága nő, illetve a mamilla kerül egyre lejjebb. A mellfelvarrás során a mamillát kell feljebb helyezni, illetve fent említett távolságot csökkenteni.
Szoptatás alatt a mell gyakran teltebb, duzzadtabb. A szoptatás befejezése után a mirigyállomány sok esetben csökken, a bőr pedig nem mindig tud elég mértékben visszahúzódni – ilyenkor alakul ki a tipikus „üresebb”, megereszkedett mellforma.
Mikor érdemes konzultációra jönni?
A konzultáció célja, hogy:
Jellemzően szóba jöhet:
A legjobb esztétikai eredmény elérése érdekében általában szükség van mellimplantátum behelyezésére is. Persze előfordulhat, hogy az egyéni adottságok miatt ezzel nem kell számolni, azonban az esetek körülbelül felénél javasolt. Ilyenkor az orvos ismerteti a mellplasztikai műtétek különböző techinkáit, majd ezzel kapcsolatban átbeszélik, hogy melyik megoldás lenne a legjobb az Ön esetében, illetve bemutatja, hol fognak elhelyezkedni a hegek és a bimbóudvar.
Miután a páciens minden tájékoztató információt megkapott és a műtét mellett dönt, ekkor időpontot egyeztetünk, hogy melyik nap legyen a műtét. Olyan általános orvosi vizsgálatokat végzünk, mint mammográfia, 40 éves kor alatt ultrahang, illetve EKG. Erre bizonyos életkor felett kiterjedten szükség van, hanem kötelező.
Az altatásban végzett műtétnél a folyamat a bemetszéssel kezdődik, a bemetszést elvégzése után a felesleges bőr eltávolítása következik, mely a meglévő mirigyállomány tömörítésével folytatódik. Amennyiben ez sem biztosítja a kívánt eredmény elérését, ami páciensünk számára ideális volna, szükség esetén megfelelő méretű implantátum behelyezésére is sor kerül, az előzőleg megbeszéltek szerint. A plasztikai műtét egyik fontos része továbbá, mikor a sebész a mellbimbókat rögzíti a megfelelő anatómiai helyzetben. Páciensünk a plasztika műtét során nem fog sok mindent érezni, hiszen altatjuk. A teljes műtét körülbelül 2-3 órát vesz igénybe, relatíve gyors.
Általános menetrend:
Amit javasolt betartani:
Heggyógyulás – reális időtáv:
végleges forma: gyakran kb. 6 hónap körül stabilizálódik
|
Típus |
Heg helye |
Mikor jön szóba? |
Fontos megjegyzés |
|
Körkörös (periareolaris) |
bimbóudvar körül |
enyhébb esetek, speciális mellformák |
csak jól megválasztott indikációban ad szép formát |
|
“Rövid” / függőleges |
bimbóudvar körül + függőlegesen lefelé |
közepes megereszkedés |
a függőleges heg néha erősebben gyógyulhat |
|
Fordított „T” |
bimbóudvar körül + függőleges + mell alatti redőben |
nagyobb megereszkedés, nagy bőrfelesleg |
a legátfogóbb formai korrekcióra alkalmas |
A beavatkozás altatásban történik, altatóorvosi kivizsgálás előzi meg, komplikációmentes esetben a beavatkozást követő napon lehet hazamenni, egy éjszakát a klinikán kell tölteni. A mellfelvarrás után a varratszedés a 2. héten, a hét végén történik, 4 hétig éjjel-nappal, azt követően tovább, a negyedik hét után két hétig nappal kell a speciális kompressziós melltartót kell viselni, hordani. Miért szükségszerű a viselése? Ez tartja jól a helyén a melleket a sebészeti beavatkozás után, elősegíti a megfelelő helyre történő begyógyulást, hogy a beavatkozás eredménye a tervek szerint alakulhasson.
A mellfelvarrás mellkisebbítés 930.000 Ft-tól kezdődik klinikánkon, ez magába foglalja az ingyenes első konzultációt, az érzéstelenítés költségét, az egy éjszakás megfigyelést, továbbá a műtét utáni kötözést és kontroll vizsgálatokat.
A mellfelvarrás árakkal kapcsolatban minden esetben a műtét előtti vizsgálatok és az alkalmazott műtéti technika határozzák meg, hogy mi a várható végleges ár. Pontos tájékoztatásért forduljon hozzánk bizalommal, segítünk megtalálni a legjobb megoldást, hogy visszanyerje önbizalmát!