A gyulladás általában az 5-14. napon jelentkezik, bizonyos esetekben azonban akár 4-5 hét múlva is felléphet. Az enyhe sebkörüli bőrpírtól, a gennyes váladékozáson át akár szövetelhalást is okozó súlyos fertőzésig terjedhet. Alapvetően két ok idézheti elő.
A kívülről bevitt kórokozó, mely a műtét alatt, vagy az utána következő sebkezelések során juthat be a sebbe, illetve akkor, ha a páciens nem tartja be az orvos utasításait, kötését eltávolítja, vagy eláztatja, így a felázott kötésen és seben keresztül felülfertőzheti a műtéti területet. Az egészséges bőr normál flórájához tartozó baktériumai is súlyos gyulladás forrásai lehetnek, mivel a sebbe és a szövetek közé jutva, ott elszaporodva gennyes gyulladást okozhatnak, amit a kötés és a sebkörnyék felázása szintén elősegíthet. Az első ok ritkábban fordul elő.
A második gyakoribb, hiszen a beavatkozás előtt a műtéti terület bőrét nem tudjuk annak károsodása nélkül annyira lemosni a különböző sterilizáló folyadékokkal, hogy néhány baktérium ne maradjon. A szervezet immunrendszere azonban gond nélkül megbirkózik azzal a kevés baktériummal, ami ilyenkor a sebbe jut. Probléma akkor adódik, ha a szervezet immunvédekezése csökkent, vagy a baktérium valami oknál fogva virulensebb az átlagosnál.
Az esetek nagy részében a seb megnyitásával, a váladék kiürítésével uralni lehet a helyzetet, a seb gyógyulásában lehet ilyenkor probléma, hiszen a megnyitott területen szélesebb heggel gyógyul. Bizonyos mutéti fajtáknál azonban, mint például az emlőnagyobbító műtét ez a típusú gyulladás az egész műtét kudarcát jelenti, hiszen csaknem minden esetben az implantátum eltávolításához vezet.

