A médiában

Dr. Urszán Albert plasztikai sebész a Duna TV Család-barát című műsorának vendége. [tovább]

Navigáció: Címlap > Orrplasztika

Orrplasztika

Az orr az arc karakterének egyik meghatározó része, ezért alakjának megváltoztatása mind pozitív, mind negatív irányban jelentősen befolyásolhatja az arc harmóniáját. Alakját öröklött tulajdonságok, illetve esetleg a születés után szerzett elváltozások (pl. baleset) határozzák meg.

Egyedi sajátosságok miatt az orr porcos és csontos váza nagyon változatos formákat nyújthat. E szempontból meghatározó az orrcsont, folytatása a szélső porc, az orrszárnyi porc (melynek külső és belső íveit különítjük el), valamint az orrsövény.

orrplasztika előtt és után - 1. kép orrplasztika előtt és után - 2. kép

Az orrcsont és a szélső porc alakja befolyásolja az orr szélességét és az orrhát formáját, görbületét. Az orrszárnyi porc az orrcsúcs alakjáért felelős, ez határozza meg finomságát, illetve esetleges „vaskosságát”. Az orrsövény pedig az orr hosszúságáért, illetve alsó harmadának arcból való kiemelkedésének mértékéért felelős, illetve az orr tengelyének egyenességéért. Ezeket általában örökletes tényezők határozzák meg. Az orrot ért esetleges baleset is jelentős befolyásoló tényező. Az orr plasztikai műtéte során a fent említett anatómiai tényezők megváltoztatásával érhető el a kívánt eredmény.

Az orrszárnyi porc felső részének eltávolításával, modellálásával az orrcsúcs formája, az orrcsont, illetve a szélső porc kiemelkedésének levésésével, illetve a csont „betörésével” az orrhát görbülete, illetve a szélessége befolyásolható. Az orrsövény alsó élének kisebbítésével az orr hossza, elülső ívének mérséklésével az orr kiemelkedése csökkenthető. Az orrsövény jelentős görbülete az orr tengelyét is elferdítheti, ennek megoldása azonban súlyosabb esetben inkább fül-orr-gégész feladata. Az orrszárnyak formálását az alapjukon ejtett kimetszésekkel lehet elérni.

Az orr alakjától függően a fent említett beavatkozások kombinációjával lehet a kívánt formát elérni.

Az orrplasztika műtét általában altatásban történik, előzetes kivizsgálást követően.

Időtartama az elváltozástól függően fél óra hosszúságtól akár 2-3 óra hosszan is tarthat.

A metszések (kivéve az orrszárnyakon történt beavatkozásoknál) az orron belül, rejtetten történnek. Az operáció után 5-10 napra rögzítő kötés kerül az orra, mely a legtöbb esetben gipsz. Az orrüregbe vérzéscsillapításra, és a felpreparált nyálkahártya letapadásának elősegítésére tampont helyezünk, melyet 24-48 óra múlva távolítunk el.

2-3 hétig orrot fújni, hajolgatni, fizikai munkát végezni nem szabad.

A gipsz levétele után már látható az orron bekövetkezett átalakítás, az ilyenkor még meglévő duzzanat miatt a végleges forma azonban még nem látható. Ez 4-6 hét után csaknem teljesen kialakul, végeredményről azonban csak fél év után beszélhetünk, mivel addig még apró változások történhetnek. A műtét leggyakoribb szövődménye a vérzés és a gyulladás, ideiglenes érzéskiesés, légzési nehezítettség, aszimmetria lehet. Ha külső metszések is vannak (pl. orrszárny-kisebbítés), sebgyógyulási zavar is felléphet. Nagyon ritka esetben azonban az orrháti bőr kis területének elhalása is bekövetkezhet.